Ez az év is jól kezdődött. Januárban Izlandon csodáltuk a természet szépségeit, majd február elején a Magas-Tátrában túráztunk hóviharban. Milyen szerencsések vagyunk, hogy nyugdíjasként 66 évesen ilyen csodákat élhetünk meg! Teljesen el is felejtettem, hogy mielőtt a Tátrába elindultunk kaptam egy levelet, hogy kisorsoltak egy vastagbél rákszűrésre, amihez székletmintát kellett beküldenem. Nem érdekelt a dolog, hiszen makkegészséges vagyok. Épp az Élősködők vetítéséről tértünk haza, amikor a postaládában megkaptam az értesítést. Ennek a filmnek amúgy is van egy igen erős hatása a nézőkre, de a levél felbontásával ezt még lehetett fokozni. Mit mondjak, mintha maga Mohamed Ali vágott volna gyomron, amikor megtudtam, hogy a leadott mintám pozitív. Szóval lehet, hogy rákos vagyok! A székletminta eredménye nem jelent teljes bizonyosságot, de azért egy pozitív eredményt nem szabad figyelmen kívül hagyni.“Remekül érzi magát, kitűnő étvágya van és éppen ma lett 50 éves… – akkor Ön a vastagbélrák összes jellegzetes tünetével rendelkezik.” Így hirdetik Amerikában a vastagbél szűrővizsgálatot.
Pontosan ezek a tünetek jelentkeztek nálam is. A feleségem már sok százszor elmondta, hogy menjek el egy vastagbéltükrözésre, mert Apám is vastagbél rákban halt meg és így 30 %-al nagyobb a kockázatom, mint másoknak. Bár látszatra néha értelmes emberként viselkedek, és tudom, hogy mennyire fontosak a szűrővizsgálatok, de bevallom belül én is bunkó magyar macsó vagyok. - Az én fenekembe ne dugdossanak gumislagot! - Nincs nekem semmi bajom! - mondom leplezve gyermeki félelmemet a kolonoszkópiától. De most nincs mese, el kell menni! Mondanom sem kell borzalmas két hét volt, míg bekerült a nevem egy kockás spirálfüzetbe ( magyar egészségügy a 21. században ) hogy csütörtök 10 óra. Sajnos Apám után tudom, miről van szó: megműtenek, sugárkezelés, kemoterápia egy - másfél évig élő halott vagy, aztán meg igazi. Iszonyú szorongások közepette vártam, hogy végre beszólítsanak. Nem tudom mitől féltem jobban a vizsgálattól vagy az eredményétől? Abban a kórházban ahová engem utaltak a vastagbéltükrözést elvégzik normál módon, bódított állapotban vagy altatásban is. Én a bódulatban történő vizsgálatot kértem, legyen azért tartása egy bátor (?) férfinak. Amikor felfeküdtem a vizsgáló asztalra egy zabszem nem fért volna be a fenekembe, nem az a csodakamera. Aztán kaptam egy vénás injekciót és egész szorongásom kb. úgy öt másodpercig tartott. A szintetikus bódítószer hatására magamnál voltam, egyszer szóltak, hogy forduljak hanyatt, amit végre is hajtottam. Aztán láttam még a monitoron a vastagbelem, valamit beszéltünk is az orvossal. Majd, mint egy hipnózisból felébresztett egy csettintésre magamhoz tértem. - Vége a vizsgálatnak- szóltak, öltözzek fel. Saját belső órám szerint ez nem volt több egy-két percnél. A feleségem mondta, hogy kb. fél órát voltam bent, természetesen pontosan annyit, mint a többi beteg is előttem. Hát ennyi volt! Ettől rettegtem már több mint 10 éve, hogy egyszer majd el kellene mennem tükrözésre! Amiért személyes történetemet most megosztom az nem más, hogy minden kortársamnak elmondjam a bódulatban végzett kolonoszkópia : SEMMI , NULLA, ZÉRÓ, EGY SZÚNYOGCSÍPÉS FÁJDALMASABB. Ha téged is kisorsoltak a szűrésre, ha volt a családodban vastagbélrákos rokonod, ha csak enyhe kételyeid vannak, hogy nincs rendben valami odalent, vagy ha egyszerűen elmúltán ötven éves és vannak még terveid az életben, nyugodtan menj el egy tükrözésre. ( A nem bódulatban végzett vizsgálatról értelemszerűen nincs tapasztalatom – a sógorom szerint ki lehet bírni , ami nem biztos, hogy ugyanazt jelenti, mint amit az előbb leírtam. ) A vizsgálat eredménye is tanulságos. Nincs vastagbél rákom. Amikor ezt megtudtam kisebb földrengés volt a rendelőintézet több száz méteres körzetében, a szívemről leeső hatalmas kő hatására. De! Van két 3mm nagyságú polipom. Ezek úgy száz éves koromban jelentenének problémát, de addigra már úgyis egy urnában fogok porosodni. Sajnos ezen felül van egy 5 cm-es polipom is, ami még nem rák, de pár éven belül elrákosodna és pontosan úgy halnék meg kb. 6 – 10 év múlva mint szegény Apám. Ezt a kis kinövést egy egynapos laparoszkópiás műtéttel pár hét múlva kiszedik.
Nemsokára lesz a 66. szülinapom, de mostantól tartok előtte két héttel egy másikat is március 5.-én. Persze van még ezer nyavalya, amiben meg lehet halni a számuk most talán eggyel kevesebb lett. Nagy kár, hogy Facebookon nincs még olyan időgép funkció, amellyel a múltba is lehetne posztokat küldeni. Mert ezt a bejegyzést biztosan elküldeném Sanyinak, Juditnak,Tibinek, Zolinak és nem utolsó sorban Apámnak ( és annak az évi ötezer honfitársamnak, aki vastagbélrákban halnak meg évente ) a betegségük diagnosztizálása előtti három évre visszadátumozva. Sajnos ez lehetetlen. De legalább a ma élők elolvashatják.