A jövő, menő!

A jövő, menő!

Okos otthon fillérekből

2020. április 08. - Satya54

Most aztán bőven van időnk tervezgetni, amire máskor a nagy rohanásban csak nagyon ritkán jut néhány percünk. Ilyen lehet például az okos otthonunk megtervezése. Mindenekelőtt, szeretném pontosítani a címet. A ’fillérekből’ azt jelenti, hogy kb. 100.000 Ft-ból egy nem professzionális, de mégis remekül működő smart home-ot tudunk összeállítani. A bemutatásra kerülő rendszert több mint két éve, nyugdíjba vonulásom után kezdetem összerakni, azóta hiba nélkül működik.

Őszintén az okos otthonról:

  • A Smart Home egy nagyszerű játék ( Elsősorban infantilis férfiaknak. De legalább olyan fertőző, mint a koronavírus. A feleségem simán elkapta a kórt. ). Ha valaki tud lelkesedni azért, hogy New York-ból felkapcsolja a nappalijában a lámpát, és azt leellenőrizze egy kamerával, vagy a Szlovákiában robogó gyorsvonatból lekapcsolja az otthoni fűtést, annak szüksége van okos otthonra.
  • Az okos otthon sok, kényelmi funkciót biztosit számunkra. Lefekvés után ki megy ki lekapcsolni a konyhapult világítását? Ha éjszaka arra ébredsz, hogy nagyon hideg ( vagy meleg ) van, alvást színlelsz, hátha a párod majd megoldja vagy kipattansz az ágyból és csavarsz egyet a radiátor szelepén? Az okos otthon az igazi megoldás ezekre a hétköznapi, néha bosszantó, kényszerű emberi beavatkozásokra.
  • A teljes igazság az is, hogy a tapasztalatom alapján a beruházás elég hosszú idő alatt térül meg. Egy kis fogyasztású ( 30 W) LED lámpát, ha véletlen tíz órán keresztül bekapcsolva felejtesz, akkor ez kb. húsz Forintodba kerül. Ha ezt a smart home meg is takarítja neked, belátható, hogy a világítással csak havi pár száz Forintot tudsz megspórolni, ami a mások oldalon majdnem el is megy a rendszer működtetésére használt villamos áramra.  Ehhez képest jelentős megtakarítás érhető el a lakás fűtésének szabályozásával. Ez teszi lehetővé, hogy a fenti beruházási költségünk tíz éven belül megtérülhet. Igaz addigra az egész technikailag elavul.

Mit tud a cucc?

  • Valamennyi alább felsorolt funkciót a mobiltelefonunk egy applikációjával kezelhetjük, bárhonnan a világból – munkahely, nyaralás, utazás stb. és természetesen otthon – ahol van Internet elérésünk.
  • A lakás világításának vezérlése hét áramkörrel, ami történhet a kapcsoló érintéséven – mint a mobil kijelzője – távirányítóval vagy az applikációval. Plusz egy áramkör – dekorációs háttérvilágítás – csak applikációval. Ezekhez időzítés és feltételek is kapcsolhatók.
  • A lakás fűtésének szabályozása három a rendszer által szabályozott radiátor segítségével, hőmérséklet mérés alapján teljesen automatikusan, de az applikációval szükség esetén manuálisan is.
  • A hálószoba redőnyének átalakítása elektromotoros működtetésre és ennek vezérlése az applikációból, illetve időzítése.
  • Valamennyi a lakásban ( a központi egység látóterében elhelyezett ) Infravörös vezérlésű eszköz, TV , házi mozi, set top box , projektor, HIFI, légkondicionáló stb. elérése és vezérlése a mobiltelefonos applikációból.

Az eszközök jelentős részét az Aliexpress-ről rendeltem meg, ezek jellemző árát USD –ben adom meg, míg néhány eszközt itthon vásároltam meg, ezek árát természetesen Forintban közlöm. Ha elkészültek terveid, sajnos nem ideális most megrendelni az alkatrészeket a szuper gyenge Forint miatt. Semmiképpen sem egyszerre rendelj meg mindent, mert akkor a csomag eléri az ÁFA sőt még a VÁM határt is, így 27% ÁFA és a VÁM, valamint a Vámkezelés díja nagyon megdrágíthatja a beruházást.

img_20200328_093841.jpg

Központ:

  • Az okos otthon központi része a Broadlink RM Pro ( 38 USD ) ami gyakorlatilag egy intelligens univerzális távirányító és átjáró. Képes megtanulni a TV set top box, házi mozi, projektor, légkondicionáló infravörös távirányítóinak kódjait. A 433MHz –es rádiófrekvenciás sávban használt eszközök távirányító kódjait is felismeri, mint pl. villanykapcsolók, redőnymotor vezérlő. Kapcsolódik a WIFI 2,7GHZ-es frekvenciáján az otthoni hálózatodhoz is, ahol egyrészt felismeri a gyártó saját WIFI-is kapcsolóit. Biztosítja az IHC alkalmazáson keresztül, hogy az Internetről bárhonnan elérhessük eszközeinket.
  • Fontos kiegészítő eszköz a Broadlink A1 ( 44 USD ) környezet érzékelő szenzor, különösen akkor, ha pl. a lakás hőmérsékletét szeretnéd vele mérni. De érzékeli még a páratartalmat, informál a levegő minőségéről, a fény és hangerőről. Ez az eszköz WIFI-n kapcsolódik az RM pro-hoz. Ha nem akarod ezeket a környezeti paramétereket felhasználni otthonod működtetéséhez, akkor ez az eszköz kihagyható a rendszerből, nem kell kötelezően megvásárolni.

img_20200328_093441.jpg

Világitás:

  • Bevallom véletlen találtam rá erre kapcsoló márkára, mert a legmenőbb kínai gyártónak van magyar képviselete, így az Aliexpress-en nem szállítanak Magyarországra. Itthon viszont annyira drága ez a típus, hogy a fenti árból ( 100 ezer ) szinte csak a kapcsolóimat vehettem volna meg. Így három darab két áramkörös SESOO ( 15 USD/ db ) és egy darab egy áramkörös ( 14 USD ) rádiós kapcsolóval oldom meg a lakásvilágítás, okos otthonhoz tartozó részét. ( Van néhány helység a lakásban ahol SESOO érintős, de nem rádió vezérelt kapcsolót használok. ) A kapcsolók egy üveglap érintésével ’mechanikusan’ és a 433 Mhz frekvencián a hozzájuk adott távirányítóval illetve a tanítás után Broadlink RM Pro -val működtethetők. A távirányítókat a tanítás után nem használjuk. A SESOO kapcsolók két éve kiválóan működnek. ( hengeres végű EU szabvány ! ) Teljesen elektronikusak, nincs bennük relé vagy reed-relé, nincs kattogás. Viszont van bennük egy parányi LED ami este egy nagyon picit világit. Van, akinek ez zavaró lehet, ha éjszaka arra ébred, hogy egy halványan világító ’malac orr’ vigyázza álmát.
  • Egy dekoráció háttérvilágításomnak nincs ’igazi’ kapcsolója csak egy Broadlink SC1 ( 6,5 USD ) WIFI kapcsoló, amit a nyári és téli időszaknak megfelelően a beállított időpontokban kapcsol be és ki.

img_20200328_150208.jpg

Fűtés:

A lakásunk egy házközponti fűtéssel rendelkező társasház része. A hőmérsékletet a radiátorokra szerelt mechanikus hőfokszabályzókkal állíthattuk be eddig. Volt éjszaka, hogy arra ébredtünk, hogy ki az a marha, aki éjnek idején ütvefúróval fúr. Nem, a lakók nagyon rendesek, csak a jó nevű márka hőszabályzó bimetálja rezonált be. A legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha a hőmennyiségmérő után egy új szelepet építünk be, amit a Broadlink vezérel. Sajnos a mérődobozban nem volt elég hely, így falbontás és szakember kellett volna a központi szelep felszereléséhez, amely becslésem szerint felemésztette volna az okos otthon projekt teljes költségvetését. Kénytelen voltam lakásom öt radiátorából hármat szabályozhatóvá tenni. A délkeleti fekvésű otthonomban az enyhe telek miatt a másik két fűtőtestet eddig sem nagyon használtuk.

  • Két radiátoromon a beruházó anno Danfoss szelepeket szerelt fel, a többire nem. (?) Erre a két szelepre az Aliexpress-en is lehet mágneses kapcsolót venni, de drágábban, mint itthon. Ezért ezeket itthon szereztem be ( 7000Ft/db ) míg a harmadikra Kínából rendeltem ( 12 USD ) Figyelni kell a típusra, átmérőre, feszültség ( a 230V-oshoz nem kell tápegység ) és, hogy alaphelyzetben ON vagy OFF!
  • A mágneses szelepkapcsolók működtetéséhez szükségünk van még három Broadlink SC1 WiFi ( 6,5 USD/db ) kapcsolóra.

A Broadlink A1 méri a lakás hőmérsékletét, az RM Pro –ba beírhatunk egy feltétel sort, hogy hány Celsius fokon kapcsoljon be és milyen hőmérséklet elérésénél kapcsoljanak ki a radiátorok. Egy Broadlink A1-el sajnos csak egy hőmérsékletmérési pontunk van, és csak egész fokokat tudsz megadni a feltételben, de ilyenkor gondolj a megvalósítás költségeire. Ez a gyakorlatban azért nem olyan nagy gond. Keresni kell egy optimális pontot a lakásban az A1 környezeti érzékelőnek. Az 1 fokos intervallum a fűtőtestek hő tehetetlensége miatt kb. másfél fok ingadozást jelent a lakásban. Nem tökéletes, de a gyakorlatban alig érezhető ennyi hőingadozás.  

img_20200328_145329_burst4.jpg

Motoros redőny

A hálószobán volt egy nem túl régi (megörökölt) műanyag redőny. Mivel a redőny végleges elvesztése sem jelentett volna számomra nagy csapást ezért szorongások nélkül kezdtem hozzá az átalakításhoz. A redőny hengere szabványos 40 mm-es nyolcszögletű volt, így redőnymotort egyszerűn behelyeztem a ’henger’ közepébe. Kellett még négy fúrás a rögzítéshez és már kész is. Nagyon jó videót találtam a neten, ami sokat segített. Rendeltem egy rádiós redőny vezérlőt Kínából. De szerettem volna kipróbálni illetve a motorral addig is használni a visszaszerelt redőnyömet. Megvettem hát az itthon kapható legolcsóbb redőnykapcsolót kb. annyiért, mint amennyiért a rádióst rendeltem Kínából. Borzalmas, szinte használhatatlan volt…

  • A redőnymotort ( 15000 Ft) a Conrad-nál vásároltam egy évvel ezelőtt még 12 ezerért. Természetesen ez is Kínai, de a motor tömege miatt a szállítási költség miatt drágább kintről rendelni.
  • A redőnyvezérlő ( 7,5 USD ) rendelkezik billentyűzettel is, de érthetetlen módon a vezetékek bekötése enyhén szólva nem felel meg az érintésvédelmi szabályoknak. A kipróbáláson kívül nem is használtam ezeket. A 433Mhz-en működő rádiós rész könnyen összekapcsolható a Broadlink –el. Lehet időzíteni és feltételhez is kapcsolni, ha akarod. A mobilom minden reggel 7:00-kor ébreszt, majd 7:02-kor az okos otthon felhúzza a redőnyt és este sötétedéskor leengedi azt.

Egyebek:

  • A project költségvetésébe belefért még egy Broadlink SP3 WIFI ( 13USD ) okos konnektor, amit arra használok, hogy a kis lomos helységünkben a szekrény tetején lévő NAS melletti idősebb HP nyomtatómat bekapcsoljam, ha nyomtatni szeretnék.
  • Része a rendszernek, bár nem kapcsolódik a Broadlink-hez egy Sricam ( 30 USD ) forgatható biztonsági kamera, ami a felvételeket rögzítheti saját SD kártyájára, és a NAS –ra is. De legfontosabb funkciója, hogy ezzel lehet megnézni valóban felkapcsolódott-e a nappaliban a világítás, amikor valamelyik utazásunk során rábökök az ikonjára a telefonomon.

img_20200328_094310.jpg

Nagyjából ennyit lehet kihozni a fenti összegből. Az eszközöket nem kell összekötni, forrasztgatni, beszerelésük a - redőnymotor kivételével - egyetlen csavarhúzót igényel. Villanyszerelésből: fázis, nulla, védőföld ismerete. Informatikából: alap jártasság app-ok telepítése és használatából.

img_20200408_143745.jpg

Kihasználva a karantén semmittevését egy Google Home HUB-al ( 35000 Ft ) tettem fel a koronát – hogy stílusos legyek – az okos lakás projektemre. A Google Home alkalmazás átveszi a Broadlinkes eszközeimet illetve még egy csomó további okos eszközt is felismer. Nekem egy Xiaomi robot porszívóm és egy Xiaomi asztali lámpám kapcsolódik még a Google Home-hoz. A Google Home HUB okos keret segítségével már el is ’beszélgethetünk’ készülékeinkkel. Hangutasítással kapcsolhatjuk a világítást, a fűtést, a redőnyt és indíthatjuk el a porszívót. Sajnos a HUB nem tud magyarul, de nagyon okos és ’félszavakból’ is megértjük egymást. Cserébe még számtalan nagyszerű szolgáltatása van, pl. egy bluetooth vevővel – amit a HIFI -re kapcsolunk – el is felejthetjük az összes létező hanghordozót.

Most inkább maradj otthon és tervezd meg okos otthonodat!

Utóirat 2020.12.02 :

A blog statisztikából látom, hogy néhányan még olvasgatjátok a bejegyzésemet.

Időközben a Broadlink egy újabb appot fejlesztett, ami az eddigi legjobb és kiválóan kezeli a fenti eszközöket.Figyelembe vehetsz külső paramétereket is. Nekem a SUNSET jött be nagyon. A helyi naplementéhez kapcsolom a redőny lehúzását és az esti hangulat világitás bekapcsolását. ( Néha néhány percet késik. ) Nagyszerű lehetőség a ROUTINES funkció ahol feltételhez kötött parancsokat adhatsz ki a lakásod működéséhez. Nagyon javaslom a letöltését !

A bejegyzés trackback címe:

https://jovomeno.blog.hu/api/trackback/id/tr6515599078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2020.04.09. 19:51:52

Ez eddig nekem úgy tűnik, hogy nem okos, csak mobilról vezérelhető. Mi az okosság ebben a halmazban?

Nagyfa Sue 2020.04.09. 20:38:45

Jó cuccok, ismerős a projekt. Én is itt tartottam kb két éve. Aztán rájöttem hogy sokkal kényelmesebb ha nem kell egyáltalán gombokat nyomni. Szóval ha ez a sok kütyü mind megvan, kezdődhet az automatizálás. A lámpák egyes szobákban sötétedéskor felkapcsolnak, éjfél körül pedig le. Egyes helyeken (wc, előszoba, sufni, padlás) pedig mozgásra kapcsolnak fel és pár perc után le. Reggelente hétköznap szintén minden felkapcsol és ébreszt, a Google home pl bemondja a híreket aztán rádióra kapcsol. Szóval számomra az okos otthon gyakorlatilag helyettem kezeli az eszközöket. Sok tuya márkájú kínai cuccot vettem, az összes LED izzóm pl ilyen. Minden izzó wifis. Tehát bridge nélkül működik, csoportokban is kapcsolható és Google is ismeri, kezeli. Mivel saját kazánom van, a fűtést a programozott termosztát kezeli.

kvp 2020.04.09. 20:56:58

Az okosotthon alaptulajdonsaga az, hogy minel tobb dolog vezerelheto es minel tobb adatot tud merni. Az egyetlen automatizalt funkcio az okos termosztat, mivel tavolrol is beallithato a kivant hofok. Az egyetlen okos funkcio pedig az ebresztoorahoz kapcsolt redony. Nagyjabol itt ki is merul az ami a mai okosotthonok okos resze. A tobbi a taviranyithatosag, ami egy egve hagyott lampa eseten jol jon, es a kamera alapu riaszto is eleg hasznos.

Biztonsagi szempontbol egyebkent remalom, tehat joreszt atjarohaz a rendszer egy picit is tapasztaltabb hacker szamara, de szerencsere max. akkora kart tud tenni, hogy fel vagy letekeri a futest vagy benez a kameraval a nappaliba.

Ennel egyebkent lehet fejlettebb es biztonsagosabb rendszereket is kiepiteni, de alapvetoen olcson es keves barkacsolassal kb. ennyi az ami osszehozhato. Bar az, hogy az okos magnesszelepekhez oda kell vinni a tapot (raadasul halozati feszulseget), azert igy is eleg nagy barkacsolast igenyel. (ha pont nincs egy ures es hasznalaton kivuli konnektor a radiator mellett)

Szemely szerint en az integralt, vezetekes, power over ethernet alapu okosotthon rendszereket kedvelem, de ahhoz massziv kabelezes kell mindenhova ahova valamilyen eszkoz kerul. Cserebe biztonsagosabb es sokkal tobbet tudhat (pl. homero es szelep szabalyzo eszkoz egyben). Arban sajnos az olcso kinai radios cuccokat nem nagyon lehet megverni.

ps: A google kemeszkozet a tobbi hasonlo otthoni onkentes megfigyeloeszkozzel egyutt viszont nem tartom tul jo otletnek. Kenyelmes, cserebe az osszes elhangzo beszelgetest barmikor meghallgathatja egy teljesen idegen alkalmazott a vilag masik vegen. Ez jelenleg sajnos az osszes felho alapu rendszernel igy van.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.04.09. 21:26:15

Az előnyök közt egy olyan nincs, ami egyáltalán felkeltette az érdeklődésemet. most ez tényleg komoly? Ég a villany a konyhában, és ahelyett, hogy lekapcsolnád, megkeresed a mobilodat, elindítod az alkalmazást, megnyomsz 10 gombot, az utasítás a mobilneten keresztül megjárja a szomszéd megyét, majd lekapcsolja a villanyt?
Egyáltalán hogy lehet úgy lefeküdni, hogy lefekvés után veszem észre, égve maradt bármi is???

gabiiii 2020.04.09. 22:21:35

A vezérelhető redőny nem marhaság. Egy-két darab esetén nincs túl sok értelme, de tíz fölött már komoly komfortnövelő tényező.

Satya54 2020.04.10. 08:06:47

@auth.gabor: Kedves Gábor ! Köszi a hozzászólásodat. Sajnos ezt nem fejtettem ki eléggé. Van a fűtés és a redőny, de ezen kívül még számtalan okoskodási lehetőséged van a Broadlink A1 érzékelővel. Pl. ha van pici gyerek a lakásban, a levegő páratartalmának automatikus szinten tartása. Esetleg a hang és fényerősséghez kapcsolt világítási szisztéma. Valamennyi készülék ki és bekapcsolásának időzítése. Ugyanakkor elismerem a NASA még nem érdeklődött a rendszer iránta ...:-)

Satya54 2020.04.10. 08:09:23

@Nagyfa Sue: Köszi a véleményed! Valóban nincs megállás a fejlesztésben. Szerintem remek szórakozás.

Satya54 2020.04.10. 08:18:54

@Balogh Zsolt: Kedves Zsolt! Nincs lelkiismeret furdalásom, mert blogom legelején írtam arról, kinek ajánlom ezt a bejegyzést. Te nem tartozol ezek szerint ebbe a halmazba. Ez szerintem nem baj, a véleményedet tiszteletben tartom. Én 66 éves nyugger vagyok. Kapálhatnám a krumplit is a hobby kertemben de nekem meg ez tetszik.

Satya54 2020.04.10. 08:30:07

@kvp: Kedves KVP! Nincs szörnyűbb annál amikor beköltözöl egy lakásba, előtte felújítod, majd elhatározod, hogy szeretnél valamiféle okos otthont. A kábelezéshez ismét szét kellene verni az egész lakást, bútorokat áthelyezni, ismét festeni. De beköltözés előtt meg lövésem sem volt mit szeretnék csinálni okos otthon címszó alatt. Ez igazi 22-es csapdája. Igazad van, de ezek a rádiós kütyük most már maradnak. A radiátorokkal nagy szerencsém volt , kettőnél nagyon közel volt a 220, de harmadiknál is csak kb 2 m, ráadásul egy bútor takarásában.Köszi a véleményed!

rez 2020.04.10. 09:13:58

a negyedik képen mi az az igénytelen kábeltaknyolás?

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.04.10. 09:53:56

@Satya54: Talán túl szigorú voltam. Ha úgy tekintjük, mint egy hobbi vagy mint egy technikai kihívás, akkor tényleg nem haszontalan dolog. Végül is halat fogni se horgászbottal a legegyszerűbb, de mégis sokan horgásznak! :)

Sok sikert a továbbiakhoz :)

Satya54 2020.04.10. 10:04:06

@gabiiii: @Balogh Zsolt: Köszönöm Szépen!

Satya54 2020.04.10. 10:32:14

@rez: A JW-T02 a redőnymotor vezérlő. Mint láthatod nem túl szép ahhoz, hogy egy szobába felszereljem, pedig azokkal a billentyűkkel is lehet mozgatni a redőnyt. Ráadásul az bekötést szolgáló csavarok megérinthetők. Ezért az erkélyemen egy villanyszerelő dobozban helyeztem el teljesen lezárva. Mivel a dobozban volt még hely mellé tettem az erkélyi kamerám tápját. Ennek az Ethernet csonkja szúrt szemet Neked. Csak a fotó kedvéért szedtem szét a dobozt, ebből semmi sem látszik. Sajnálom, hogy ezzel negatív esztétikai élményt okoztam Neked!

THK 2020.04.10. 10:45:51

@Satya54: a szigszalagos kábeltoldás szúrt szemet reznek.
Ez amúgy valóban nem okosotthon, csak távvezérlés - de persze ettől még jó játék.

rez 2020.04.10. 10:58:57

@Satya54: oké, nem kötözködni akartam, csak furcsa volt a képen ez a kábeltoldás-szerűség

Nagyfa Sue 2020.04.10. 11:41:33

nem értem miért kötnek bele többen hogy ez nem okos csak távirány.
Ki tudja az okos otthon hivatalos definicióját jobban? Szerintem minden offline masina online vezérlése a smart home kategória alapja. Aztán lehet persze tovább fejleszteni szenzorokkal meg idözitéssel, ifttt trükkökkel stb.

Satya54 2020.04.10. 11:47:51

@rez: Ok , elfogadom nem egy szépségdíjas megoldás. De a valóságban láthatatlan.

Satya54 2020.04.10. 13:11:30

@Nagyfa Sue: Teljesen igazad van. Most, hogy kint volt blog az Indexen, véletlen rákerestem az 'okosotthon' kifejezésre. Egy magyar vállalkozás a fenti tartalmakkal rendelkező okos ( távvezérelt ) otthont 457 ezerért ajánlott, plusz a programozás, telepítés és az elektromos bekötés költségei. Arról vitatkozhatunk, hogy okos vagy távvezérelt, de ugyanezt 'kulcsra készen' kb 600 ezerért kapnánk meg.

Nazareus 2020.04.10. 14:41:19

Nekem tetszik a leirásod, köszönöm.

Satya54 2020.04.10. 14:45:54

@Nazareus: Köszi, hogy elolvastad!

formater 2020.06.11. 15:35:04

Neked nem kapcsol a kapcsoló össze vissza magától?
Nekem bippen egyet, majd utána kettőt, és ki vagy bekapcsol.
Vagy akár hang nélkül is.

Nagyon zavaró. Legújabb firmware van rajta, fórumon másoknál is olvastam... sajna rendeltem egy csomót a házba, és most mind megy a kukába :(

Satya54 2020.06.11. 16:50:13

@formater: Szia! Én több mint két éve vettem a kapcsolóimat. Azóta gond nélkül működnek, de lehet természetesen egy új széria ami hibás. Nekem most jön egy 3 utas... Remélem jó lesz. Normál kapcsolás esetén nincs bipp, semmi hang csak világosság. ( Egyes világitótestek transzformátorai ilyenkor bezizzenhetnek de ez a lámpa irányából hallható. )
Csak egy ötlet. Nem a távirányító tanulási funkcióit hallod Te bippelni. Ezek a következők:

Remote Control Learning

1.How to use a button to turn it on & off ?

Press the touch button for few seconds whenrings a beep,

And then press remote any key, power on and off control can be realized.

2.How to use a button to turn it in ?

Press the touch button for few seconds when rings two beeps,

And then press remote any key, power on control can be realized.

3.How to use a button to turn it off ?

Press the touch button for few seconds shen rings three beeps,

And then press remote any key, power off control can be realized.

4.How to cleanup the code ?

Press the touch button for few seconds when rings four beeps,

The code will be cleared.

formater 2020.06.11. 17:28:23

Hát.. itt az van , hogy próbára be van kötve. Kikapcsolt állapot, senki nincs a közelébe, egyszer csak bekapcsolt a lámpa.

Másik teszt... bekapcsoltam a lámpát... senki a közelébe, 15 perc mulva sima majd dupla bippenés (mintha pairing módba menne)

Aztán volt olyan is, hogy bekapcsolva, senki a közelben, és fogta magát kikapcsolt...

aztán az is volt hogy úgy lefagyott hogy nem reagált semmire, amig nem áramtalanítottam és kapcsoltam be újra :S

formater 2020.06.11. 17:30:15

Mondjuk az enyém MoesHouses "No Neutral Wire Needed WiFi RF433 Smart Wall Switch Smart Life Tuya Remote Control Single Fire Work with Alexa".. szóval nem potn az mint a TIéd, de úgy láttam ez ugyan az kellene legyen, csak mást nyomtattak rá :)

formater 2020.06.11. 17:31:44

Neked 1 szimpla kapcsolóm van itt, a többi úton kinából.. 8 szimpla, 4 dupla, akkor keresztkapcsoló helyett 1 master, 3 vice...

Satya54 2020.06.11. 19:18:43

@formater: Az AliExpressen elég jól lehet érvényesíteni a garanciális problémákat. Küldeni kell egy rövid videót a hibáról. Nekem volt a Sesso kapcsolók előtt egy másik kínai kapcsolóm. Az rellés volt , kattogott a kapcsoláskor és egyszer- egyszer elkezdett ki-be kapcsolgatni. Garban küldtek egy másikat ami jó volt. Sikerült gyorsan eladnom. Ekkor találtam rá a Sessoora...

formater 2020.06.11. 19:54:14

Egy kondenzátort is kaptam, azt mondjuk nem kötöttem be a lámpával párhuzamosan, lehet az a gond?
Illetve egy másik LED lámpával használva, a mindig átfolyó áram miatt enyhén világítanak a led-ek halványan, kikapcsolt állapotban is... akkor tesztelek tovább. Holnap kell megmondanom a villanyszerelőnek mit hova akarok :)
süti beállítások módosítása